A Független Jogász Fórum tevékenységét tehát az állambiztonsági szervek „operatív úton ellenőrizték”. Ez azt jelenti, hogy vezetőinek telefonját lehallgatták, leveleit ellenőrizték, besúgókat építettek rájuk. S mindenképpen nyitottak egy „objektumdossziét”, amelyben a Független Jogász Fórumra vonatkozó információkat összegyűjtötték. Az is valószínű, hogy személy szerint rám külön figyelmet fordítottak. Ezek az operatív információk azonban áldozatul estek az 1989. december 18-án hivatalosan elrendelt, de már novemberben megkezdődött iratmegsemmisítéseknek.
Rólam például – azon túlmenően, hogy a nevem néhányszor szerepel a Napi Operatív Információs Jelentésekben – mindössze öt besúgói jelentést találtak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Azokat is csak azért, mert még a hetvenes évek elején szidtam a rendszert egy éjszakai szórakozóhelyen.
Az ismert karikaturistával, Tóth Gyulával ünnepeltük sikeresen lebonyolított válóperét. A Nyugati pályaudvar közelében lévő Tavasz bárban találkoztunk. Ügyfelem egy velünk egykorú, rokonszenves fiatalemberrel érkezett, akiről kiderült, hogy újságíró, s hogy Hajnal László Gábornak hívják. De az nem, hogy egy „írógép” a BM III/III. Csoportfőnökség szolgálatában, melynek feladata a „belső reakció elhárítása” volt. Jól elbeszélgettünk, és ebből született az első, rólam szóló jelentése. Tartótisztje értékesnek minősítette az anyagot, és további utasításokkal látta el az ügynököt.
Eszembe sem jutott, hogy gyanakodjak, amikor néhány nap múlva Hajnal felhívott, nem lenne-e kedvem egy üveg bort meginni vele. Hozzátette, a múltkor jót vitatkoztunk, van, amiben nem ért velem egyet, de nagyon érdekli a véleményem. Néhányszor találkoztunk, s mindent leírt, amiről beszélgettünk. Időnként azt is, amiről nem. Akkoriban foglalkoztatott, hogy a bolsevik forradalom a marxista teória élő cáfolata. Írtam erről néhány novellát, afféle parabolát, Hajnalnak meséltem erről, amit ő a jelentésében kiszínezett és eltorzított, mondván, hogy egy „színdarabot” írtam az 56-os forradalomról. Nosza, a tartótisztje kitűzte a feladatot: megszerezni a „színdarab” kéziratát! Ez persze nem sikerült, de tartótisztje ennek ellenére pozitívan értékelte tevékenységét. Rólam egyébként Hajnal László Gábor csak mellékesen jelentett. Fő feladata akkoriban Cseh Tamás megfigyelése volt.
1972. augusztus végén jogi tanácsért fordult hozzám egy közvetlen modorú, harminc körüli, csinos hölgy. Mint később, az iratokból megtudtam, Liliom volt a fedőneve. Egyetlen jelentést írt rólam, amely a következő mondattal indul: „Feladatomnak megfelelően felvettem a kapcsolatot dr. Kónya Imre ügyvéddel.” A tartótiszt az ügynöki jelentéshez a következő értékelést fűzte:
„Értékelés: Az ügynök feladatának megfelelően, dr. Kónya Imrével kialakult kapcsolatáról jelent. A jelentésből kiderült, hogy ez a kapcsolat a többszöri találkozás ellenére sem mélyült el annyira, hogy segítségével nevezett politikai arculatára, tevékenységére operatív szempontból értékes adatokat hozhatott volna. Ennek több oka van. Egyrészt dr. Kónya megnősült, így valószínű, hogy nem akar komolyabb kapcsolatot kialakítani nőkkel, másrészt mint ez a jelentésből is kiderül, nagyon elfoglalt, kevés ideje van arra, hogy hivatali tevékenységén és családján kívül egyes dolgokban elmélyedjen. Az ügynök leírja, hogy úgy vette észre, hogy dr. Kónya »nem nagy lelkesedéssel« fogadta azon ajánlatát, hogy a jövőben is fel fogja keresni.”
„Feladat: Másirányú.” – ez volt a konklúzió. Liliom tehát „másirányú” feladatot kapott, és többé Hajnal László Gábor sem foglalkozott velem. A meglévő dokumentumokból úgy tűnik, hogy jó időre kikerültem az állambiztonság látóköréből…