Az Ellenzéki Kerekasztal második ülése. ELTE Jogi Karán. 1989. március

Csurka az, aki először felcsattan: Nem megyünk oda, csak egységesen. Micsoda dolog, hogy a Fideszt, a BZSBT-t és a Ligát kihagyják. Kónya László felveti, hogy ragaszkodni kell a Jogászfórum meghívásához is. Közbevetem, mi nem vagyunk politikai szervezet, csak az Ellenzéki Kerekasztal szervezői. Viszont létező ellenzéki szervezet vagytok, válaszolja Kónya, miközben az Új Márciusi Frontnak legfeljebb tíz tagja van. Szabad György kifejti, hogy a Jogászfórumnak fontosabb szerepe van, mint hogy egy legyen a sok közül. Az FJF jelezze az MSZMP-nek, hogy vállalja az ellenzéki oldal megszervezését, az MSZMP pedig szervezze meg a saját oldalát. Csurka nagyon egyértelmű: Mindegy milyen formában, de három dolgot jelezni kell: a Fidesz, a BZSBT és a Liga nélkül nem tárgyalunk, az MSZMP szervezeteivel nem hagyjuk magunkat összekeverni, és álvitákat nem folytatunk. A közösen megfogalmazott nyilatkozat – már az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozataként – e három feltételhez kötötte az EKA szervezeteinek részvételét az április 8-ai tárgyalásokon.