Magyar Rádió, Vasárnapi Újság, 1992. január
Az újév első vasárnapján reggel hatkor bekapcsolom a rádiót, nehogy elmulasszam Csurka jegyzetét. Feltételezem, hogy a költségvetési csatáról fog beszélni, és kíváncsi vagyok, hogyan tálalja ezt a fontos eseményt. Csurka a Fidesz obstrukciós magatartását minősíti, és elképesztően kemény. Mint mindig, most is remek a stílusa, de nem értek vele egyet. Végül is győztünk, ilyenkor illik békejobbot nyújtani a legyőzött ellenfélnek. Csurka viszont nem ismer kegyelmet.
A Fidesz-képviselőcsoport számára hatalmas eredmény lett volna, ha térdre kényszeríti a kormányt, ismeri el, majd így folytatja: „Az a mód azonban, ahogyan a huszonegy tagú Fidesz-frakció megragadta ezt a lehetőséget sokat elárulhat abból, hogy az ország mire számíthat esetleges uralmuk esetén. Kíméletlenségre. Egyesek felemelték a sisakrostélyukat és látni engedték a tekintetüket. Milyenek is ők bajvívás közben? Cinikusak és gátlástalanok, kíméletlenek és gyűlölettől izzó tekintetűek … Kétségtelen, hogy a kormánypártok soraiban több az idős ember, különösen a történelmi pártokban. Ám velük szemben »vértolulást« emlegetni és láthatóan arra játszani, hogy ezek az idős képviselők majd fizikailag kidőlnek, undorító számítás. Gerillataktika … Kiderült, hogy a fiatal gerilláknak ez a csapata képes mindenen és mindenkin átgázolni céljai elérése érdekében … Ezeken a nyomasztó parlamenti éjszakákon kiderült, hogy a városi gerillák liberálisnak mondott világa mennyire végzetesen különbözik a hagyományos magyar kultúrától, értékrendtől és a történelmi folytonosság tehervállalásától.”
Véget ér a jegyzet, kikapcsolom a rádiót. Fel-alá járkálok a szobában. Kavarognak a fejemben a gondolatok: A fideszesek tényleg élen jártak az obstrukcióban, haragudtam is rájuk. De arra is emlékszem, hogy az Ellenzéki Kerekasztal mellett mennyire kedveltem őket. Orbán, Kövér, Fodor… Akkor Csurka is szimpatizált velük. Most politikai ellenfelek lettünk. Lehet azonban, hogy ’94 után újra egy oldalon leszünk. Csurka viszont nem gondol se múltra, se jövőre. Ő ki akarja hozni ebből a helyzetből mindazt, amit ebben a pillanatban ki lehet hozni. Így viszont az ellenséges légkört tovább erősíti. Pedig nincs más út: meg kell próbálnunk együttműködni „a hagyományos magyar kultúra, értékrend és a történelmi folytonosság tehervállalása” jegyében, amire Csurka is hivatkozott.