Parlament, 1990. december
Már javában folyt a kisgazdákkal a vita a kárpótlás körül, amikor Torgyán egy alkalommal félrevont a parlament folyosóján, és egy érdekes ajánlatot tett. Azon gondolkodom, mondta, hogy megpróbálom átvinni a Kisgazdapárton ezt a ti kárpótlási elképzeléseteket. Ez nagyon nagy segítség lenne, feleltem. Várjál, még nincs vége, intett le a kisgazdafrakció-vezető. Ha ezt megteszem, egy ideig háttérbe kell vonulnom a politika első vonalából. Arra gondoltam tehát, folytatta, és kérlek, közvetítsed ezt Antallnak, hogy segítek nektek a kárpótlásügyben, és ennek fejében elvállalnám az ombudsmani tisztséget.
Kissé meglepett a nyílt felajánlkozás, de a kárpótlási törvényért cserébe az állampolgári jogok országgyűlési biztosának pozícióját egyáltalán nem tartottam túlzott árnak. Siettem hát Antallhoz az ajánlattal, aki türelmesen végig hallgatta az érveimet, de kitérő választ adott. Azon gondolkodtam, hogy a miniszterelnökkel történt beszélgetésemet miként tudnám Torgyánnak közvetíteni, az ajánlat hűvös fogadtatását némileg enyhíteni, de Torgyán megelőzött. Másnap reggel, amikor találkoztunk, odajött hozzám és kijelentette, hogy a tegnapi ajánlatát tekintsem tárgytalannak. Indokolást nem fűzött hozzá, és én sem kérdeztem az okát. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor Torgyán végképp eldöntötte, hogy a radikális utat választja, és a kormánnyal szembe fordulva próbálja meg felépíteni politikai karrierjét.