Kövér László

1990 előtt ellenzéki politikus – Fidesz, Nemzeti Kerekasztal-főtárgyaló: EKA; 1990 után országgyűlési képviselő – Fidesz, 2010-től a Ház elnöke

 

neve 67 alkalommal szerepel a könyvben

Az Ellenzéki Kerekasztal alakuló ülésén, 1989. március

Kövér László rögtön az ülés elején nekiment Révész Tamásnak. Hogyan van az, hogy a szocdemek nem az ellenzékkel, hanem az MSZMP-vel ünnepeltek március 15-én. Révész mindenféle kifogásokat hozott fel, ami egy idő után kezdett kínossá válni. Tamás, szóltam közbe, Kövér Laci egyszerűen arra kíváncsi, hogy a szocdemek a jövőben speciális együttműködésre törekszenek-e az MSZMP-vel, vagy tekintsük az egész március 15-ei ügyet malőrnek. Tekintsétek malőrnek, válaszolta Révész, s magyarázatát mindenki tudomásul vette.

A Nemzeti Kerekasztal nyitánya után, 1989. június

A bejelentés általános meglepetést kelt. Szabad György Ady után szabadon Kónya Imre „elbocsátó csúf üzenetéről” beszél és kijelenti, szerinte az Ellenzéki Kerekasztalnak továbbra is szüksége van a Független Jogász Fórumra. Döntésünk végleges, válaszolom, de a háromoldalú tárgyalások során a Független Jogász Fórum tagjai az EKA delegátusaként szívesen részt vesznek a szakbizottságok munkájában. A vacsora után odajön hozzám a fideszes Kövér László, és megkérdezi, hogy személy szerint én nem akarok-e bennmaradni a politikában? Mondom, bár tagja vagyok az MDF-nek, a pártpolitizálás nem vonz, abban eddig sem vettem részt. Aztán viccelődve hozzáteszem: ha már valamelyik szervezetben részt vennék, az leginkább a Fidesz lenne, de hát elmúltam harmincöt éves, és nálatok ennyi a korhatár. Igaz, válaszolja Kövér. De nem kérünk személyi igazolványt. Végül Mécs Imre javaslatát fogadjuk el, hogy a Bush látogatásig a Független Jogász Fórum mindenképpen maradjon meg régi szerepében.

1991. december

Az éjszaka kellős közepén visszatért az ülésterembe a Fidesz tucatnyi képviselője. Kitört a taps, a lankadó félben lévő koalíció üdvözölte a nem várt segítséget. Mielőtt azonban szívünkbe zárhattuk volna a fideszeseket, Kövér László benyomta a gombot, s lehűtötte a hangulatot. Nehogy azt higgyék, mondta, hogy segíteni akarunk önöknek. Nem fogunk gombot nyomni, folytatta, csak azért jöttünk vissza, mert nem bízunk önökben, hogy a távollétünkben is betartják a házszabályt.

Fehér Ház 1998. május

1998-ban Kövér László bejön hozzám, a fehér házi irodámba, amit az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elnökeként használok. Túl vagyunk a választásokon, a Fidesz kormányalakításhoz készülődik – az MDF-fel és a kisgazdákkal koalícióban –, mi pedig a Magyar Demokrata Néppárttal kiestünk a parlamentből. Kövér hamar rátér a tárgyra. – Tájékozódni szeretnék, illetve a véleményedet kérni, Pintér Sándorról. Azon gondolkodunk ugyanis, hogy ő lehetne a belügyminiszter. – Nagyon jó rendőrfőkapitány volt – válaszolom, és hozzáteszem: –, de a belügyminiszter mégiscsak az ország második embere. Ezt vezető politikus szokta betölteni. – Nézd – válaszolja Kövér –, ez egy olyan poszt, ami nem feltétlenül nyerő a mai helyzetben. Magyarul, ebbe nagyon bele lehet bukni, és akkor legalább, mégsem egy politikust veszítünk el. – Várjál csak, Laci – mondom erre. – Antall szinte ugyanezeket a szavakat használta, amikor Boross Pétert behozta a képbe. Vigyázzatok – teszem hozzá tréfásan –, nehogy a végén még miniszterelnök legyen belőle. – Ha olyan miniszterelnök lesz, mint a Boross volt – vágja rá határozottan –, akkor nem is lesz olyan nagy baj.

Orbán Viktor évértékelőjén, 2000. februás

Amikor 1998-ban Orbán Viktor miniszterelnök lett, Kövér egy darabig a kormány tagjaként segítette barátját, majd átvette tőle a pártelnöki pozíciót. Nem sokkal ezután, Orbán évértékelő beszédének elhangzását követően a Vigadóban összefutottam Kövérrel.

– Még nem volt alkalmam gratulálni – szólítottam meg–, bár, ahogy elhallgattam Viktor beszédét, nem igazán irigyellek. Már látom a szereposztást. Ő lesz a haza atyja, te pedig a párt ökle.

– Erre is szükség van – felelte mosolyogva. – Ha jól emlékszem, nálatok Csurka mondta egyszer, hogy golyófogónak talán jó leszek.

– Valóban – bólintottam –, de frakcióvezetőként valószínűleg én voltam az igazi golyófogó. S ahogy visszaemlékszem – tettem hozzá elgondolkodva –, leginkább a ti golyóitokat fogtam…

Telefonbeszélgetés, 2000. május

Megjegyzem, Göncz Árpád a későbbiekben is, a Horn–Kuncze-kormány teljes időszakában kivétel nélkül mindent aláírt. Holott az Alkotmánybíróság az ekkor meghozott törvények közül többet minősített alkotmányellenesnek, mint azok közül, amelyek az első ciklusban születtek. De csaknem ugyanígy tett kétszer ötéves megbízatásának utolsó két évében is, amikor már Orbán Viktor volt a miniszterelnök. Ekkor egyetlen alkalommal fordult az Alkotmánybírósághoz, még 1998-ban. Egyszer megkérdeztem Kövért, hogyan tudták ezt elérni? – Nem siettük el a köztársasági elnök hivatali idejének lejárta után járó juttatásokról szóló törvény meghozatalát – mosolygott a bajsza alatt a Fidesz erős embere.

A Fidesz Semmelweis utcai székházában, 2009. október

– Te, Laci – mondom neki –, mi azért nagyon jók voltunk ott a Kerekasztalnál.

– Ez igaz – mosolyog a bajsza alatt. – Nagyon jók voltunk.

– De te, mára azért nagyon elromlott ez az egész – fejezem be a megkezdett gondolatot, mire hirtelen elkomorodik:

– Igen – mondja –, nagyon elromlott.

Úgy látszik, egyébként is önkritikus hangulatban van. Azzal folytatja, hogy ’90-ben hibát követtek el, amikor úgy értékelték a helyzetet, hogy a szabad választások után immár a koalíció az első számú politikai ellenfél, nem pedig az állampárti utódpárt. – Pedig nem ellenetek kellett volna harcolnunk, hanem a szocik ellen – jelenti ki határozottan. Helyeslően bólogatok, s arra gondolok, hogy például az igazságtétel kérdésében együttműködve sikeresebb lehetett volna a rendszerváltoztatás, s hogy ez esetben a második ciklusban talán a Fidesszel együtt kormányozhatott volna a jobbközép koalíció. Kövér azonban némileg másképp közelíti meg a kérdést. Pár pillanatnyi hallgatás után ugyanis így folytatja: – Látnunk kellett volna, hogy számunkra az igazi veszélyt a szocialisták jelentik, ti magatoktól is bukni fogtok…

Fidesz elnökségi ülés, 2010. április

Schmitt Pál a 2002-es főpolgármesteri választásokon ugyan alulmaradt Demszky Gáborral szemben, de politikailag megerősödött, s belépett a Fideszbe. Az Európai Parlamentbe 2004-ben listavezetőként került be, akkor már mint a Fidesz alelnöke. A 2010-es választás után előbb az Országgyűlés elnöke lett, de mindenki tudta, hogy ez csak ugródeszka a köztársasági elnöki pozícióhoz. Nyílt titok, hogy a Fidesz elnökségi ülésén Kövér László határozottan ellenezte Schmitt jelölését. Amikor Orbán kijelentette, hogy csak őt tudja elfogadni, és ellenkező esetben saját lemondását is kilátásba helyezte, Kövér mindössze annyit mondott: – Mostantól kezdve operett-köztársaság lettünk. S becsapta maga mögött az ajtót.