(Népszabadság, 1995. 07. 10.)
Az MSZP-SZDSZ koalíció létrejötte óta ellenzéki oldalról többen megfogalmazták, kormányzati részről még többen érzékeltették, hogy a kétharmadot meghaladó kormánytöbbség tulajdonképpen azt tehet, amit akar. Valószínűleg a társadalom többsége is így érzékeli a politikai erőviszonyokat. Úgy vélem, hogy az alkotmánybíróság döntése látványosan bizonyította, hogy a kormánykoalíció lehetőségei sem korlátlanok.
A koalíció túlsúlyából sokan arra következtetnek, hogy ilyen helyzetben az ellenzék képtelen megakadályozni a megítélése szerint helytelen és ártalmas döntéseket, gátat emelni a károsnak tartott társadalmi folyamatok elé. Ha ezt az ellenzék maga is tudomásul veszi, alárendelt szerepét sorscsapásként elfogadja, és lemond arról, hogy a parlamentben megkísérelje álláspontját következetesen képviselni és a lehetőségekhez képest érvényesíteni, akkor feladja önmagát, hiszen a parlamenti ellenzék egyik alapvető funkciójáról mond le.
Sokak számára logikusnak tűnhet az a helytelen álláspont is, hogy a mandátumok 28 százalékával rendelkező ellenzéki pártokat alárendelt helyzetük feljogosítja arra, hogy kizárólag népszerűségszerzésre használják fel a parlamentet, és vannak, akik úgy gondolják, hogy az ellenzék megvalósíthatatlan, de népszerű elképzelések hangoztatásával, álradikális szólamokkal, akár alkotmányos intézményeket is lejáratva szerezhet csak támogatókat. Június 30. rácáfolt ezekre a nézetekre is.
Az Alkotmánybíróság döntése valószínűleg a társadalom túlnyomó többségének egyetértésével találkozik, és hosszú távon mindenképpen erősíti azoknak a politikai erőknek a hitelességét és támogatottságát, amelyek a parlamentben az MSZP-SZDSZ koalíció ellenében következetesen képviselték ezt az álláspontot. Az Alkotmánybíróság döntése után ezeknek az erőknek talán könnyebb lesz megértetni és elfogadtatni az ország érdekében álló hosszú távú céljaikat azokkal is, akik a mindennapi nehézségeket kérik számon a pártokon. Azokkal, akik gyed címén korábbi keresetüket kézhez kapva gondozhatták kisgyermeküket és akiktől ezt a juttatást elvették volna, vagy akik a gyes kedvezményére számítottak, és ezt egyik napról a másikra nélkülözni lettek volna kénytelenek. Azokkal a családokkal, ahol a gyermekvárás örömét beárnyékolta a közeljövő gondja, hogy a várandóssági segély, gyed, gyes, gyet nélkül – amire biztosan számítottak –, hogyan fogják felnevelni megszülető gyermeküket, vagy akik a család idei költségvetésébe a hat éven felüli egyedüli gyermekük után járó családi pótlékot is beleszámították. Szót érthetnek azokkal a munkáltatókkal, akik előre nem kalkulálhattak azzal a jelentős költségnövekedéssel, amely azáltal keletkezett volna, ha a törvény alkalmazottaik betegségének idejére járó ellátás költségeinek jelentős hányadát rájuk hárítja, vagy éppen azokkal a munkavállalókkal, akik az alkotmánybíróság döntése nélkül az első öt napban egyáltalán nem részesültek volna táppénzben. Ugyanúgy a szellemi tevékenységet folytatókkal, akiket az Alkotmánybíróság keresményük 44 százalékát kitevő többletköltségtől szabadított meg. És azokkal a kevesekkel, akik máris átlátják, hogy milyen kiszolgáltatottságot jelenthetne a jövőben, ha személyi adataikat a különböző hivatalok korlátozás nélkül tarthatnák nyilván és kapcsolhatnák össze.
Persze semmi kétség, hogy a pénzügyminiszter vagy utódja előbb-utóbb meg fogja kurtítani a gyermekvállaláshoz közvetlenül kapcsolódó, rövid távú szociális juttatásokat is, de ezt már nem teheti azokkal szemben, akik e támogatások meglétének tudatában vállalták gyermeküket, aki már világra jött, vagy a Bokros-csomag parlamenti elfogadását követő 300. napon belül fog megszületni. És számítani kell arra is, hogy a nem túl távoli jövőben megszűnik az alanyi jogosultság a családi pótlékra, de ezt sem lehet bevezetni úgy, hogy lehetőséget ne adnának a családoknak arra, hogy költségvetésüket a családi pótlék megszűnését figyelembe véve átgondolják és átalakítsák.
Az Alkotmánybíróság döntése azonban nem lehetőséget, csupán lélegzetvételnyi időt adott a társadalomnak az átállásra, az új életstratégiák kialakítására, hanem megszívlelendő tanulságul is szolgál a jövőre, a rendszerváltoztatás kiegyensúlyozott folytatására kötelezett kormánykoalíciónak és az azt elszenvedni kénytelen társadalomnak egyaránt. A hatalomnak tudomásul kell vennie, hogy jogállamban nem lehet egyfajta érdekeltséget és szempontot minden más szempont háttérbe szorításával érvényesíteni, hogy az alkotmány által védett értékek és érdekek között a kellő egyensúlyt megtartani mindenkinek kötelessége, hogy a bármily racionálisnak tűnő költségvetési szempontok sem szoríthatják háttérbe a társadalom biztonságához fűződő alapvető érdekeket. A társadalom pedig tapasztalhatta, hogy demokráciában a hatalmon lévők sem tehetnek kényükre-kedvükre azt, amit akarnak, és hogy a jogállam megvédi polgárait minden olyan kísérlettel szemben, amelynek következtében lehetetlen, megoldhatatlan helyzetbe kerülhetnének.