Balatonőszöd, 1998. augusztus

Aztán kormányok jöttek, mentek, de 2009-ig – az MDF parlamenti frakciója megszűnéséig – Wéber az ORTT tagja maradt. Így a balatonőszödi kormányüdülőben a többször is változó kormányzati garnitúrát közelről tanulmányozhatta. Orbán Viktorról is volt néhány története:

– Őszödön a foci 1998 előtt is mindennapi program volt. Ebéd után egy-két sör, aztán egy kispályás játék, majd újra sörözés, ez volt a rend. A választás után viszont megjelent Orbán, s minden megváltozott. Az első alkalommal egy csapatban voltunk, én a védelemben, ő elől. Néhány perc után hátraszaladt: „Te jobblábas vagy János, mondja, akkor miért játszol balhátvédet?” Azért, mondom, mert ott van árnyék. A szemvillanásán láttam, hogy valamit nagyon elrontottam.

A következő alkalommal egymás ellen játszottunk. Orbán csatártársa rám vezette a labdát. Tudod, nem vagyok olyan ügyes, ráadásul kicsit több sört is ittam ebéd után. Tény, hogy miközben hátráltam, teljes százkilencven centimmel hanyatt estem. Mindenki szörnyülködött, a csatár, aki rám vezette a labdát, odajött, hogy segítsen. Mire Orbán rákiáltott: „Először berúgod, s aztán segíted fel!”

A harmadik alkalommal egyikünk se játszott, néztük a fiatalokat. Az egyik tizenöt év körüli srác túlvezette a labdát az oldalvonalon, mire Áder János házelnök, aki beszállt a játékba, rászólt, hogy kinn volt a labda. „Oké”, mondta a srác, s odaadta Ádernek, hogy bedobja a taccsot. Orbán odalépett a sráchoz, s azt mondta: „Tanuld meg, az ellenfél mindig hazudik!”

A sport azért is remek dolog, mert mindenkiből kihozza azt, ami benne van. Horn Gyula állítólag csalt tenisz közben. Mozogtak a vonalak, ahogy mondani szokás. Nos, Orbán Viktor nem csalt. De győzni akart, mindenáron.