Politikus-sztorik

Ebben a könyvben az 1988 óta eltelt időszak valamennyi számottevő politikusa szóba kerül. Az alábbiakban kiemeljük közülük a legismertebbeket, s a velük kapcsolatos történetekből mesélek el néhányat.

A TV2 stúdiója, 1997. november

Az 1998-as választások előtt a legnézettebb kereskedelmi televízió, a tv2 készített egy beszélgetős műsorsorozatot a ’89–’90-es politikai eseményekről, az akkori főszereplőkkel. Minden beszélgetés előtt bejátszottak egy húszperces archív anyagot, amelynek a kópiáját a beszélgetés résztvevői előre megkapták.

Az egyik alkalommal az archív anyagban szerepelt egy néhány perces rész Jeszenszky Géza interpellációs válaszából. Éppen az, amelyben a külügyminiszter kifejtette, hogy a koalíciós pártok hitelesebben képviselik a nemzeti liberális elveket, mint az ellenzék egyes pártjai. Orbán Viktor, aki velem együtt résztvevője volt a beszélgetésnek, szokása szerint az utolsó pillanatban, a kezdés előtt néhány perccel érkezett. Köszönt, körülnézett és azonnal hozzám lépett. – Te – mondta –, most, hogy megnéztem a felvételt, rájöttem, hogy a Gézának mennyire igaza volt akkor! – Remek – mondom. – Itt a kiváló alkalom, hogy ezt nyilvánosan is elismételd. – Ha bolond lennék –, rázta meg a fejét a Fidesz elnöke, aki a választások után Magyarország miniszterelnöke lett.

Földművelési Minisztérium, 1998. szeptember

Torgyánnak volt egy sajátos szokása. Beszédeiben nemegyszer egyes szám harmadik személyben szólt magáról, s persze nem igazán kritikus hangvételben. Valahogy ilyenformán: „Torgyán József nem az az ember, aki megengedi, hogy a magyar föld idegenek zsákmányává váljék…” Vagy: „Torgyán József meg fogja védeni a Független Kisgazdapártot a kommunista és a fideszes ármánykodással szemben”. Tanúja voltam, amikor Tóth Tihamér a folyosón Torgyánnak megjegyezte: Én már sok emberrel találkoztam, aki nyalta valakinek a hátsóját (persze nem éppen ezt a szót használta), de azt a mutatványt, folytatta, hogy valaki a saját hátsóját nyalja, nálad tapasztaltam először.

Fehér Ház 1998. május

1998-ban Kövér László bejön hozzám, a fehér házi irodámba, amit az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elnökeként használok. Túl vagyunk a választásokon, a Fidesz kormányalakításhoz készülődik – az MDF-fel és a kisgazdákkal koalícióban –, mi pedig a Magyar Demokrata Néppárttal kiestünk a parlamentből. Kövér hamar rátér a tárgyra. – Tájékozódni szeretnék, illetve a véleményedet kérni, Pintér Sándorról. Azon gondolkodunk ugyanis, hogy ő lehetne a belügyminiszter. – Nagyon jó rendőrfőkapitány volt – válaszolom, és hozzáteszem: –, de a belügyminiszter mégiscsak az ország második embere. Ezt vezető politikus szokta betölteni. – Nézd – válaszolja Kövér –, ez egy olyan poszt, ami nem feltétlenül nyerő a mai helyzetben. Magyarul, ebbe nagyon bele lehet bukni, és akkor legalább, mégsem egy politikust veszítünk el. – Várjál csak, Laci – mondom erre. – Antall szinte ugyanezeket a szavakat használta, amikor Boross Pétert behozta a képbe. Vigyázzatok – teszem hozzá tréfásan –, nehogy a végén még miniszterelnök legyen belőle. – Ha olyan miniszterelnök lesz, mint a Boross volt – vágja rá határozottan –, akkor nem is lesz olyan nagy baj.

Balatonőszöd, 1998. augusztus

Aztán kormányok jöttek, mentek, de 2009-ig – az MDF parlamenti frakciója megszűnéséig – Wéber az ORTT tagja maradt. Így a balatonőszödi kormányüdülőben a többször is változó kormányzati garnitúrát közelről tanulmányozhatta. Orbán Viktorról is volt néhány története:

– Őszödön a foci 1998 előtt is mindennapi program volt. Ebéd után egy-két sör, aztán egy kispályás játék, majd újra sörözés, ez volt a rend. A választás után viszont megjelent Orbán, s minden megváltozott. Az első alkalommal egy csapatban voltunk, én a védelemben, ő elől. Néhány perc után hátraszaladt: „Te jobblábas vagy János, mondja, akkor miért játszol balhátvédet?” Azért, mondom, mert ott van árnyék. A szemvillanásán láttam, hogy valamit nagyon elrontottam.

A következő alkalommal egymás ellen játszottunk. Orbán csatártársa rám vezette a labdát. Tudod, nem vagyok olyan ügyes, ráadásul kicsit több sört is ittam ebéd után. Tény, hogy miközben hátráltam, teljes százkilencven centimmel hanyatt estem. Mindenki szörnyülködött, a csatár, aki rám vezette a labdát, odajött, hogy segítsen. Mire Orbán rákiáltott: „Először berúgod, s aztán segíted fel!”

A harmadik alkalommal egyikünk se játszott, néztük a fiatalokat. Az egyik tizenöt év körüli srác túlvezette a labdát az oldalvonalon, mire Áder János házelnök, aki beszállt a játékba, rászólt, hogy kinn volt a labda. „Oké”, mondta a srác, s odaadta Ádernek, hogy bedobja a taccsot. Orbán odalépett a sráchoz, s azt mondta: „Tanuld meg, az ellenfél mindig hazudik!”

A sport azért is remek dolog, mert mindenkiből kihozza azt, ami benne van. Horn Gyula állítólag csalt tenisz közben. Mozogtak a vonalak, ahogy mondani szokás. Nos, Orbán Viktor nem csalt. De győzni akart, mindenáron.

Orbán Viktor évértékelőjén, 2000. februás

Amikor 1998-ban Orbán Viktor miniszterelnök lett, Kövér egy darabig a kormány tagjaként segítette barátját, majd átvette tőle a pártelnöki pozíciót. Nem sokkal ezután, Orbán évértékelő beszédének elhangzását követően a Vigadóban összefutottam Kövérrel.

– Még nem volt alkalmam gratulálni – szólítottam meg–, bár, ahogy elhallgattam Viktor beszédét, nem igazán irigyellek. Már látom a szereposztást. Ő lesz a haza atyja, te pedig a párt ökle.

– Erre is szükség van – felelte mosolyogva. – Ha jól emlékszem, nálatok Csurka mondta egyszer, hogy golyófogónak talán jó leszek.

– Valóban – bólintottam –, de frakcióvezetőként valószínűleg én voltam az igazi golyófogó. S ahogy visszaemlékszem – tettem hozzá elgondolkodva –, leginkább a ti golyóitokat fogtam…